Ha tudtam volna…

Ha tudtam volna…

Egy idős ács szeretett volna nyugdíjba menni. Elmondta munkaadójának, hogy úgy érzi, ideje befejezni a munkát, több időt tölteni pihenéssel és a családdal. Bár a fizetése hiányozni fog, mégis úgy volt vele, hogy ideje a szögre akasztani a kalapácsot.

Főnöke szívesen vette volna, ha még marad egy darabig, de tudta, hogy az ács évekig hűségesen és szorgalmasan dolgozott neki, így ha szomorú szívvel is, ám tudomásul vette a kérést. Még egy utolsó feladattal bízta meg emberét: megkérte, hogy építse meg az utolsó házat, mielőtt nyugdíjba vonul.

A mesterember vonakodva, de beleegyezett. Ám hamar nyilvánvalóvá vált, hogy már nem teljes szívvel végezte a munkáját. Nem hozta a tőle korábban megszokott színvonalat, és az alapanyag kiválasztásakor sem figyelt kellőképpen. Karrierjének utolsó műve némi csalódásra adott okot.

A ház elkészültével a főnöke kijött a helyszínre, hogy átvegye az építményt. Körbejárt, megnézte a munkát, majd átadta a ház kulcsait az ácsnak, ezekkel a szavakkal: – Ez a ház a tiéd, ez az én ajándékom neked.

Az ács nagyon elszégyellte magát.

Ha tudta volna, biztosan minden részletre tökéletesen figyelt volna. Ha ismerte volna a következményeket, megkövetelte volna saját magától a kiváló munkát.

Mi is sokszor így viselkedünk.

Elvégezzük a munkát. Van, aki lelkesen, van, aki nem odafigyelve. Van, aki a tökéletesre törekszik, és van, akinek nem számít a színvonal. Van, aki szorgalommal, van, aki nem tesz bele erőfeszítést.

Saját magunk életét építjük. Ha nem tetszik, amit látunk, akkor az valószínűleg az elmúlt évek következménye. Ezért építkezzünk odafigyeléssel!

Forrás: betterlifecoachingblog.com