Ha már tudod, hogy van benned fejlesztő karakter

Egy coach képzésen, amikor a gondolataim pár másodpercre elkalandoztak, eszembe jutott Gombert reneszánsz szerző miséjének címe: „Media vita in morte sumus”, vagyis „az élet közepén a halálban vagyunk”. Milyen találó ez az itt ülők nagy részére!

Egy coach képzésen, amikor a gondolataim pár másodpercre elkalandoztak, eszembe jutott Gombert reneszánsz szerző miséjének címe: „Media vita in morte sumus”, vagyis „az élet közepén a halálban vagyunk”. Milyen találó ez az itt ülők nagy részére!

Egy coach képzésenA csoport összetétele elképesztő, a motivációk sokasága egészen meglepő. Mindenki szerzett már az életben tapasztalatot, túl van már bukásokon és sikereken, mások bukásának és sikereinek végignézésen, volt az életében törés, felállás, a korábbinál magasabb szinten történt magára találás. Coaching oktatásra jellemzően nem huszonévesek jönnek, hanem az életközepi (egyik) váltásukat megélő emberek. A közös pont talán az, hogy mindenkiben ott van az öntapasztalat egy bizonyos segítő tulajdonságról, hogy siker élményt okoz neki, ha része van abban, amikor a másik ember magára talál. És talán azt is megérezte, hogy a segítés teremtés is, hiszen az illető magasabb szinten talált magára, mint ahogy elakadt.

Néhányszor már elhatároztam, hogy többet már nem tanulok. Megismertem már annyi tudományos megközelítést, hogy az itt bemutatott csak egy legyen a sok közül, és ezzel valószínűleg a többiek is így vannak. Van egy pár szakterület, amiben elmélyültebb tevékenységet folytattam, a coaching pedig egy kiegészítő eszköz lesz az emberekkel foglalkozáshoz.

Leginkább talán egy szemlélet, ami a gyakorlatban alakult ki, és a gyakorlatiasságban is akar maradni. A segítés beválásából indul ki, erre a tapasztalatra épít, és nem kíván a klasszikus tudományoknál megszokott alapozó gondolkodási gesztusokat tenni, teoretikus alapokat teremteni. Frissessége is abból ered, hogy nem lassul le a klasszikus érvelés szokásos építkezési mintáihoz, lemondva ugyanekkor ezek biztonságot nyújtó érzéséről is. Ilyen értelemben a coaching napjaink tipikus terméke: nincs más, csak a „mi válik be” gyakorlati igazoló ereje.

A coaching elsősorban akkor válik érdekessé az ember számára, amikor már biztos benne, hogy van egy fejlesztő, segítő karaktere, de a biztosabb kéz kedvéért meg akarja ismeri mások ilyen irányú tapasztalatát. Az öntapasztalatnak itt helye és súlya van. Tipikusan az a műfaj, ahol a személyiség meggyőző erejének nagyobb jelentősége van, mint a puszta technikának. A nemzetközileg akkreditált kurzuson ennek megfelelően nagy hangsúlyt és időt kap az önismeret fejlesztése is. Én úgy látom, hogy az önismeret évtizedes távon tud fejlődni, ennyi idő alatt legfeljebb elő lehet hívni az eddig elért eredményeinket.

A coaching technikái eddigi fejlődési, kristályosodási folyamatukban addig jutottak el, hogy kialakultak a szakma gyakorlati konvenciói és a szakmai etika. Az oktatás átadható és átadandó anyagát is ezek képezik. A programban szereplő technikák, eszközök igen hasznosak, azzal, hogy ezeket mindenkinek a saját kezére kell alakítani. Az a technika, amit az ember nem alakított, fejlesztett saját maga is, még nem az övé. Léteznek továbbá az elmúlt évtizedekben kifejtett, cizellálódott, viszonylagos tekintéllyel bíró iskolák, sajátos szemléletükkel és hangsúlyaikkal, melyek megközelítés készleteket ajánlanak a coaching célok megvalósításához. Érdemesnek tűnik ezeket megismerni, hogy tájékozódni tudjunk ezen ajánlások között, és kialakítsuk a saját arcunkat, ihletet merítsünk saját fejlesztő kreativitásunk megtalálásához.

Alapvetően kétféle jelentkező van: azok, akik konkrétan coaching tevékenységgel akarnak foglalkozni, fókuszáltan ebből akarnak megélni, és azok, akik a szemlélet és a technikák elsajátításával más irányú tevékenységükhöz akarják fejlesztő, segítő karakterüket jobban kimunkálni. Ilyen, kapcsolt terület lehet a vezetés, az emberi erőforrás menedzsment, a tanácsadás vagy a szervezetfejlesztés. A legtöbb résztvevő hosszabb távon valószínűleg az utóbbi módon fogja új ismereteit felhasználni.

A pedagógus öröme és a coach öröme nem áll túl távol egymástól. Mindkettő abból ered, amikor az ember látja a másikon a képességei felismerése okozta szemcsillogást. Pedagógus ismerősök mondják, öröm tanításnak nevezik, amikor valaki szeret tanítani, de nem vállalja a tanári életformát, annak monotonitásával, időnként idegörlő voltával. Aki coach lesz, még megtalálhatja a későn érő pedagógus örömét.