A vezetői szerepváltozás nyomában

Az elmúlt évszázadban a sikeres karriert magáénak tudó ember jó szakmai tudással rendelkezett, a munka során a felmerülő kérdésekre kész válaszokkal tudott szolgálni. Így bizonyította rátermettségét, amivel elismerést vívott ki és előre tudott vele lépkedni a ranglétrán. Vezetői pozícióba kerülve hasonlókat keresett beosztottjaiban, azaz, hogy szaktudásukat használva kész válaszaik legyenek. Az így előrejutott vezető tehát tudta, mit kell az alkalmazottainak tennie a munkakörükben, ha szükség volt rá, megtanította őket a hiányzó tudásra, majd értékelte a teljesítményüket. Klasszikusan tehát feladatokat osztott ki, irányított és ellenőrzött.

Változó kor

Ahogy a döntéshozatalról szóló cikkeinkben is írtuk, fontossá vált a beosztottak egyenrangú bevonása is. A sokféle változás miatt a vezetői szerep is átalakulóban van, a klasszikus irányítás és utasítás helyett a feladat inkább a támogatás és az útmutatás. Ezt nevezzük coach szemléletű vezetésnek.

Milyen egy coach szemléletű vezető?

A hatékony vezető, mint coach kérdéseket tesz fel ahelyett, hogy válaszokat adna. Támogatja az alkalmazottakat ahelyett, hogy megítélné, értékelné őket. Elősegíti az egyéni fejlődésüket ahelyett, hogy megmondaná mit és hogyan kell tenni.

A coaching személet segítségével biztosítható a folyamatos egyéni és szervezeti fejlődés, aminek hatására egy olyan tanulási kultúra alakulhat ki, mely sikeresen veszi az felmerülő akadályokat és rugalmasan alkalmazkodik az változásokhoz.

Párhuzamosság

Ez a személet azonban nem azt jelenti, hogy nincs helye a hagyományos vezetői feladatoknak, azaz az irányításnak, delegálásnak, számonkérésnek. A hangsúly az egyensúlyon van. A direkt irányítás és delegálás például egyértelmű válasszal rendelkező helyzetekben és nagy súlyú döntések alkalmával elengedhetetlen, a formális értékelések pedig segíthetnek egyértelmű kereteket és elvárásokat teremteni.

A coaching szemléletű vezetés nem veszi el továbbá az üzleti, executive coachok munkáját sem. A coach egy külső tanácsadó, aki egy adott probléma esetén segít a vezetőnek megoldani a személyes vagy szakmai elakadását. Ez tehát egy rövidebb ideig tartó közös munka egy meghatározott céllal, ennek szintén fontos szerepe van az üzleti életben. A coach személetű vezető ugyanakkor folyamatosan ott van a szervezet életében és állandóan dolgozik a munkatársakkal együtt újabb és újabb célokat kitűzve.

A tapasztalt, senior munkatársak vagy vezetők tapasztalatmegosztása is elengedhetetlen. Fontos a direkt tanítás, hiszen egyrészt van olyan tudás, ami csak így adható át. Másrészt meg kell teremteni az alapot a junior kollégákban az önálló fejlődéshez. Ez lehetőség biztosít arra, hogy coach szemléletű vezetőjük kérdési mentén és támogatásával később jól boldoguljanak.

Elmélet vs gyakorlat

A coach szemléletű vezetés fontosságát szerencsére egyre több hazai és nemzetközi vállalat felismeri. Történnek is lépések a változás irányába, de tapasztalatunk szerint a gyakorlat még sokszor eltér az elmélettől. Azoknak a vezetőknek, akik megszokták, hogy a teljesítmény úgy tartjk fenn, hogy megmondják az embereknek, mit tegyenek, a coaching megközelítés gyakran túl “lágynak” tűnik. Ráadásul pszichológiailag is kényelmetlenül érezhetik magukat, mert megfosztja őket a legmegszokottabb vezetői eszközüktől: a tekintélyük érvényesítésétől. Ezért ellenállnak a coachingnak – és ha a saját eszközeikre hagyják őket, talán meg sem próbálják. “Túl elfoglalt vagyok”, “Ez nem a legjobb időtöltés”, “Az emberek, akiket a nyakamba vettem, nem coacholhatók”. Mindezt alátámasztja Daniel Goleman tanulmánya, amelyben a vezetők a legkevésbé kedvelt stílusként a coachingot jelölték meg, mondván, hogy egyszerűen nincs idejük az emberek tanításának és fejlődésük segítésének lassú és fárasztó munkájára.

Még ha sok vezető nem is lelkesedik a coachingért, a legtöbben úgy gondolják, hogy elég jók benne. De sokan közülük valójában nem azok. Egy tanulmányban 3761 vezető értékelte saját coaching-képességeit, majd értékelésüket összehasonlították a velük együtt dolgozó emberek értékelésével. Az értékelések nem csengtek össze. A vezetők 24 százaléka jelentősen túlbecsülte képességeit, és átlagon felülinek minősítette magát. Ezzel szemben kollégáik a csoport alsó harmadába sorolták őket. Ez sokatmondó eltérés. “Ha azt hiszi, hogy jó coach, de valójában nem az” – írták a tanulmány szerzői – “ezek az adatok azt sugallják, hogy lehet, hogy sokkal rosszabb, mint képzelte”.

Felhasznált forrás: Ibarra, H. & Scoular, A. (2019). The Leader as Coach. Harvard Business Review