vistaverde.hu
ÖNISMERET | MEGOLDÁSORIENTÁCIÓ | CÉLÁLLÍTÁS
Amikor a 2021-es évről beszélünk, úgy vettük észre, hogy két táborra oszthatók az emberek. Van, aki lelkesen reméli, hogy most, hogy lezárult a „szörnyű 2020-as év, amiről ezentúl jobb, ha nem is beszélünk”, varázsütésre minden megváltozik majd. 2021 tele lesz változásokkal, lehetőségekkel, és legfőképpen minden újra a régi lesz, vagy legalábbis közelít majd ahhoz.
A másik tábor ennél borúlátóbb, s úgy gondolja, hogy a naptári év végének igazság szerint nincs jelentősége a folytatást tekintve, hiszen nem változik meg semmi egyik napról a másikra, s ugyanolyan kihívásokkal teli év vár ránk, mint tavaly.
Mi a Vista Verdénél úgy látjuk, hogy mindkét tábornak igaza van. Valóban objektíven szemlélve nem sok minden változik majd meg 2020.12.31. és 2021.01.01. között, s mégis rengetegen várják a változást, s készülnek már most az újévi fogadalmaikkal.
A mi szakértői csapatunk is tele van reménnyel, energiával és tenni akarással. Ennek oka, hogy hiedelmeinknek és általános szemléletmódunknak igenis valóságformáló ereje van, ugyanis mindenki egy szubjektív valóságot észlel a saját szemüvegén keresztül. Bár a szituatív tényezőkre nem feltétlenül van ráhatásunk, azon mindig változtathatunk, hogy hogyan tekintsünk a körülöttünk zajló eseményekre.
Ezen az elven alapszik Évtervező workshopunk módszertana, ahol azon fogunk aktívan dolgozni, hogy minden résztvevő a lehető legtöbbet hozhassa ki a következő évéből.
Sokan esküsznek rá, hogy egy megfelelően részletezett, és célzott terv a siker záloga. Workshopunkon személyreszabott támogatást nyújtunk ennek elkészítéséhez.
2021.01.26. kedd 16:30 – 20:00 (2 x 1,5 óra + szünet)
Online
(A Zoom linket a jelentkezést követően küldjük el)
Számos kutatás és vállalati statisztika bizonyítja a csoportos gondolkodás erejét. A team coaching abban támogatja a résztvevőket, hogy kibontakoztassák közös erőforrásaikat.
2021.01.28. csütörtök 15:45 – 19:00 (2 x 1,5 óra + szünet)
Vista Verde Oktatási Központ
(1085 Budapest, József krt. 37-39., IV. em.)
A Vista Verde Oktatási Központ fejlesztői csapatban dolgoznak, ami által sokkal szélesebb perspektívát tudnak ügyfeleik elé tárni.
Tanácsadóink minden ügyfeleink által hozott elakadás vagy kihívás esetén a teljes csapatunk szakértelmét felhasználva képesek formabontó megoldásokkal támogatni ügyfeleinket.
Oktatási Központunkban kiemelt figyelmet fordítunk az ügyfélélmény magas színvonalának fenntartására. Hisszük, hogy a hosszútávú eredmények eléréséhez olyan komplex szolgáltatást kell nyújtanunk, ahol az ügyfeleink az első kapcsolatfelvételtől kezdve az utánkövetés utolsó pillanatáig azt tapasztalják, hogy bármikor fordulhatnak hozzánk, és a teljes folyamat során biztonságban, és jó kezekben érzik magukat.
Szakembereink tisztában vannak azzal, hogy a kihívásainkra az életünk különböző területei óriási hatással vannak. Épp ezért módszertanunk nem csupán egy területre fókuszál, hanem minden olyan tényezőre, mely hatással lehet ügyfeleink céljainak teljesülésére.