vistaverde.hu
Vista Verde fekvő logó

VEZETŐI IRÁNYTŰ

"Küzdj azért, hogy fejlődésben maradhass! A jó vezetők mindig jó tanulók is."

John C. Maxwell

Vezetői Iránytű: Vezetőfejlesztés a legfőbb vezetői kompetenciák tükrében

Manapság Magyarországon még mindig kimondottan elterjedt az a nézet, miszerint „vezetőnek születni kell”. Ez a szemléletmód kifejezetten destruktív hatással van a vezetők gondolkodásmódjára, hiszen azt sugallja, hogy ha valakinek jó képességei vannak, nincs szüksége fejlesztésre, ha pedig valakiről nem sugárzik elsőre, hogy ő igazi karizmatikus vezető, az ne is próbálkozzon ezen a területen. Kutatások tömkelege cáfolja a fenti nézetet, s bizonyítja, hogy hosszas évek munkája, és aktív vezetőfejlesztés által válhat valakiből igazán kiemelkedő vezető, hiszen az nem elég, hogy valaki kellőképpen feladatorientált, és ezért rövid távon jó eredményeket tud elérni.
Egy jó vezetőnek hosszú távon bizonyos szociális készségeket nagyon tudatosan kell alkalmaznia. Épp ezért nem elég intuíciókra támaszkodni, hanem nagyon komoly elméleti és módszertani tudás szükséges ahhoz, hogy ezeket a készségeket a gyakorlatban is hatékonyan tudja alkalmazni. Képzésünk célja olyan fejlődő szemléletű vezetők támogatása, akik szeretnének felkészülni a jövő kihívásaira.

24 ÓRÁS (3 NAPOS)
"VEZETŐI IRÁNYTŰ" KÉPZÉS BUDAPESTEN
A képzés napjai
2022. 01.20., 01.27., 02.03.

1085 Budapest József krt. 37-39. 4. em. 28. (51-es kapucsengő)

A képzés részvételi díja: 96.000.- Ft/fő
(Áfa: 0%, tárgyi adómentes)

Neked ajánljuk képzésünket, amennyiben:

A Vezetői Iránytű tematikája

Képzésünket úgy építettük fel, hogy első lépésként minden résztvevő elsajátítsa azokat a legfontosabb vezetői készségeket, melyek biztos alapot szolgálnak a későbbiekben a további vezető- és szervezetfejlesztéshez. Ezen készségek nélkül a vezető és a csapata is megrekednének a jelenlegi szinten, majd hanyatlásnak indulnának, hiszen ahogy Jorge Angel Livraga oly találóan megfogalmazta:

„A fejlődés elkerülhetetlen:
Egy mozgásban lévő világban ami nem fejlődik, az hanyatlik.”

Ebben a szellemben hoztuk létre képzésünk második részét, egy teljes mértékben 
egyéni és személyreszabott Mentorprogramot, ahol a biztos alapokra építve már azon tényezőkre tudunk fókuszálni, melyek az adott vezető és a szervezete fejlődését leginkább szolgálják, ezáltal garantálva egy dinamikus és hosszú távú fejlődést.

1. blokk: Érzelmi intelligencia és önismeret

A vezetői sikeresség két legjobb bejóslója a mindenki által jól ismert vezetői kompetenciákon kívül az önismeret és az érzelmi intelligencia. Ezt az állítást a gyakorlat és a legújabb kutatások is igazolják, tehát elmondhatjuk, hogy ezek képezik a vezetés táptalaját, így a vezetőfejlesztést érdemes ezzel kezdeni.
A vezetői önismeret és az érzelmi intelligencia hatással van a vezetőre, a beosztottakra, s az egész munkahelyi légkörre. A sikeres vezetők tisztában vannak az adottságaikkal, készségeikkel, s gyengeségeikkel is, így képesek azokat jól kihasználni, vagy kompenzálni, ezáltal példát mutatva kollégáiknak.
Az önismeret tudást ad, s ezzel képessé tesz jobb döntések meghozatalára, hogy változhassunk és fejlődhessünk. Ebben a blokkban a DISC személyiségtipológia megismerésével világítunk rá fontos összefüggésekre a résztvevőkkel, és munkatársaikkal kapcsolatban, ezáltal növelve önismeretüket, érzelmi intelligenciájukat és munkahelyi tudatosságukat.

2. blokk: A motiváció pszichológiája, módszertana és eszköztára

A személyiségtipológiák alapjait ismerve a jó vezetéshez a következő lépés a különböző motivációs elméletek ismerete, melyek rávilágítanak a munkahelyi motiváció egyes aspektusaira, s arra, hogy a különböző személyiségű embereket különbözőféleképpen tudjuk motiválni. Ez a blokk segít beazonosítani, hogy a résztvevők beosztottai, munkatársai milyen kategóriába tartozhatnak, s ezáltal mi lenne számukra a legmegfelelőbb motivációs eszköz, kiemelve, hogy a jelenlegi járványhelyzetben milyen új fajta motivációs módszereket érdemes alkalmazni. Ezen felül a résztvevők önismerete is nő, ami által fény derül a számukra legnagyobb motivációs erővel bíró tényezőkre is.

3. blokk: Konfliktuskezelés

A konfliktusok mindennapjaink szerves részét képezik, s ez alól a munkahelyünk sem kivétel. Ezen nézeteltéréseknek azonban csak egy meglehetősen kis százaléka tartozik a konstruktív viták közé, nagy részük pedig destruktív hatással van a munkahelyi teljesítményre és az elégedettségre is.
Kiváltképp igaz ez az utóbbi időszakra, hiszen a járványhelyzet miatt a munkavállalókon úrrá lett egy állandó frusztráció, melyet felerősítenek az otthoni munkavégzés és a különböző korlátozások kihívásai.
Ebben a blokkban a résztvevőknek lehetőségük lesz a konfliktusok elemzésére és a különböző konfliktus típusok beazonosítására, melyek kezelésére eszközöket adunk, és technikákat mutatunk be. Ezek elsajátításával erősítjük a kollégák konfliktus megelőző és kezelő készségeit, melynek eredményeképpen hatékonyabbak lesznek a kommunikációjukban és javulnak a kapcsolataik a külső és a belső ügyfelekkel történő együttműködésben.

4. blokk: Asszertív kommunikáció

Sok embernek nincs lehetősége az élete/pályája során elsajátítani, hogy hogyan érvényesítse az akaratát, vagy hogy hogyan oldjon meg problémákat diplomatikus keretek között, ami kiváltképpen vezetőknél rengeteg problémát okozhat. Amennyiben egy vezető saját akaratát mindig másokénak a rovására tudja csak érvényesíteni, az hosszútávon munkahelyi elégedetlenséget, s ezáltal magas fluktuációt okozhat. Ha viszont mindig mások érdekeit veszi figyelembe, akkor hajlamos rossz döntéseket meghozni a népszerűség kedvéért, ami szintén a szervezet teljesítményének csökkenéséhez fog vezetni. Ennek a problémának a feloldásához vezet hozzá az asszertív kommunikáció, mely érzelmi intelligencia nélkül elképzelhetetlen. Ennek fényében erre nagy hangsúlyt fektetünk, kitérve arra, hogy meddig vonódhat be egy vezető a munkatársai érzelmeibe. Mikor vagyunk vajon túl távolságtartóak, ami a légkör rovására mehet, s mikor vagyunk túlságosan bevonódók, ami a saját munkánk elvégzését nehezíti meg?
A résztvevők ezekre a kérdésekre is választ kapnak a nap során.

5. blokk: Stresszkezelés, reziliencia, kiégés

A vezetőket kiemelt pszichés terhelés éri a mindennapok során, s ez a túl magas munkahelyi stressz a teljesítmény rovására mehet, hosszú távon pedig kiégéshez vezethet, ami mind munkahelyi, mind egészségügyi szempontból káros. Érdemes tehát minél hamarabb megfelelő stressz- és konfliktuskezelő stratégiákat alkotnunk. Ezen alkalommal a stressz, ezen belül is a munkahelyi stressz természetének megismerésével, és a stresszkezelés kreatív technikáinak elsajátításával foglalkozik. A résztvevőknek lehetősége nyílik a fogalom átkeretezésére, és ezzel a stresszorok és konfliktusok adaptív kezelésére.
A vezető számára a munkahelyi stressz és a kiégés monitorozása azonban nem csak önmagára nézve fontos, hanem az egész csapata számára is, hiszen ahogy a vezető teljesítménye hatással van a csoportra, s éppígy igaz ez fordítva is. A jelenlegi járványügyi helyzet kiemelten sok bizonytalanságot és stresszkeltő faktort hozott magával az elmúlt egy évben, így még fontosabb tehát, hogy a vezető képes legyen detektálni a kiégés jeleit, s azt meg tudja akadályozni. A végső cél pedig, hogy preventív módon lépéseket tehessen a stressztünetek kialakulása ellen. Épp ezért ezen a napon nagy hangsúlyt fektetünk a kiégés jeleinek felismerésére önmagunkon és környezetünkön is.
Ebben a blokkban olyan eszközöket sajátíthatnak el a résztvevők, melyek növelik saját és környezetük rezilienciáját, vagyis rugalmas megküzdő képességét a stresszel szemben.

6. blokk: Konstruktív visszajelzés, delegálás, számonkérés

Sok vezető számára egyes alapvető vezetői feladatok, mint a delegálás és számonkérés kihívást jelentenek, kiváltképp az otthoni munkavégzés okozta megváltozott helyzetben. A delegálás mellőzése bizonyos beosztott-szám, s cégméret fölött már komoly problémákat okozhat. Meg kell tanulni kiadni a kezünkből az irányítást, hogy elkerüljük a mikro-menedzsmenttel járó teljesítménycsökkenést. Ehhez szükséges azonban a megfelelő ellenőrzési és számonkérési stratégia kialakítása, ami által biztosak lehetünk abban, hogy a munka megfelelően lesz elvégezve. Az asszertivitás alapjaival felvértezve, ezt a tudást elmélyítve, ezen a napon a résztvevők elsajátítják az asszertív delegálást, számonkérést, konstruktív visszajelzést és a nemet mondást is, továbbá eszközöket mutatunk a résztvevőknek, hogy az online térben is kamatoztathassák a nap során fejlesztett készségeiket.

Regisztráció

    Egyetértek az adatkezelési és adatvédelmi szabályzattal. (Ide kattintva olvashatod el.)

    Adatkezelési és adatvédelmi szabályzatunkat ide kattintva olvashatod el.

    TOVÁBBI KÉPZÉSEK

    Mediatorkepzes 100x100 ikon

    MEDIÁTOR KÉPZÉS

    Munkavállalói elégedettségfelmérés ikon

    BELSŐ TRÉNER KÉPZÉS

    mediáció továbbképzés

    MEDIÁCIÓ TOVÁBBKÉPZÉS

    life coach továbbképzés

    COACH TOVÁBBKÉPZÉS

    Kiemelt

    AKTUÁLIS

    MBSR-well-being

    A mindfulness maga a tudatos jelenlét. Tudatosan jelen vagyunk abban, ami itt és most történik velünk – a testünkben és a tudatunkban. Amikor belső történéseinkre

    Bővebben »