vistaverde.hu
Vista Verde fekvő logó

TEAM - EGYÉNEKBŐL CSAPAT

A kiemelkedő teljesítményhez nem elég csupán rendelkezni bizonyos tulajdonságokkal, hiszen a környezet is nagyon fontos,
ahol használni kell őket. Lehet, hogy egy vezető egy bizonyos szervezetben remek eredményeket ér el, de korántsem biztos, hogy egy más kultúrájú, de hasonló profilú cégnél is képes lenne ugyanazokat a célszámokat hozni. Ezt a különbséget a környezet, s még inkább a vezető beosztottainak a különbsége okozza. Fontos tehát felismerni, hogy mely csoportra hogyan lehet hatni, mivel lehet a legjobb teljesítményt kihozni belőlük, a közös sikerek elérése érdekében.  

Az egyéni fejlesztés 4 db 2×1,5 órás alkalomból áll, melyek közül érdemes mindegyiken részt venni a tudás elmélyítése érdekében, azonban önmagukban is megállják a helyüket. 

  • Harmonikus csapat – alakulás, dinamika, szerepek, önszerveződő csapatok 
  • A motiváció pszichológiája – hogyan találkozik a csapat és az egyén motivációja
  • People management – Delegálás, számonkérés és visszajelzés eredményesen
  • Munkahelyi stressz, burnout – a tünetek felismerése, kezelése és prevenciója

Ahhoz, hogy valaki jó csoportvezetővé váljon fontos ismernie a csoport tagjait. Ehhez elengedhetetlen a különböző csoportszerepek ismerete. Ezen az alkalmon ez utóbbi ismertetésre kerül, majd átbeszéljük a különböző csoportösszetételek dinamikáját, s a lehetséges konfliktusforrásokat a csapatban. 

A csoport szociálpszichológiai alapjait ismerve a jó vezetéshez a következő lépés a különböző motivációs elméletek ismerete, mely rávilágít, hogy a különböző személyiségű embereket különbözőféleképpen lehet motiválni. Ez a blokk segít beazonosítani, hogy a résztvevők beosztottai milyen kategóriába tartozhatnak, s ezáltal mi lenne számukra a legmegfelelőbb motiváció. Ezen felül a résztvevők önismerete is nő, ami által fény derül a számukra legnagyobb motivációs erővel bíró tényezőkre is. 

 

Sok vezető számára egyes alapvető vezetői feladatok, mint a delegálás és számonkérés problémát okoznak. A delegálás mellőzése bizonyos beosztott-szám, s cégméret fölött már komoly problémákat okozhat. Meg kell tanulni kiadni a kezünkből az irányítást. Ehhez szükséges azonban a megfelelő ellenőrzési és számonkérési stratégia kialakítása, ami által biztosak lehetünk abban, hogy a munka megfelelően el lesz végezve. Az asszertivitás alapjaival felvértezve, ezt a tudást elmélyítve, ezen a napon a résztvevők elsajátítják az asszertív delegálást, számonkérést és nemet mondást is. 

A vezető számára a munkahelyi stressz és a kiégés monitorozása nem csak önmagára nézve fontos, hanem az egész csapata számára is, hiszen ahogy a vezető teljesítménye hatással van a csoportra, éppígy igaz ez fordítva is. Fontos tehát, hogy a vezető képes legyen detektálni a burnout jeleit, s azt meg tudja akadályozni. A végső cél pedig, hogy preventív módon lépéseket tehessen a stressztünetek kialakulása ellen.

  • Csoport összeállítás
  • Csoport vezetés
  • Konfliktuskezelés a csoporton belül
  • Önmotiváció
  • Munkatársak motiválása
  • Kommunikáció
  • Delegálás
  • Számonkérés, ellenőrzés
  • Stresszkezelés
  • Burnout tüneteinek felismerése, kezelése, prevenciója

Egy alkalom, vagyis egy 2 x 1,5 órás egyéni fejlesztés díja: 30.000 Ft + Áfa

A teljes modul, vagyis a 4 db 2 x 1,5 órás egyéni fejlesztés díja: 100.000 Ft + Áfa

SZAKMAI FELELŐS

Kovács Zoltán

Ügyvezető Igazgató
+36 70 321 18 69
zkovacs@vistaverde.hu

“Fontos számomra, hogy folyamatosan kapcsolatban legyek személyesen is a képzések iránt érdeklődőkkel.”

JELENTKEZÉS EGYÉNI FEJLESZTÉSRE VAGY DÍJMENTES KONZULTÁCIÓRA

    Adatkezelési és adatvédelmi szabályzatunkat ide kattintva olvashatod el.