vistaverde.hu
Vista Verde fekvő logó

Vezetői támogatás mikrocoaching

A Vista Verde évek óta ingyenes tanácsadásokkal segíti az egyik legnagyobb magyarországi állásbörze, a Jobverse résztvevőinek sikerességét. Idén októberben én is a Vista Verde coach-csapatát erősítettem, együtt összesen 25 vezetővel és leendő vezetővel beszélgettünk dilemmáikról. A lelkes arcok, a köszönetek és a barátságos, bizakodó kézfogások a beszélgetések végén arról árulkodtak nekünk, hogy mindenki valamilyen hasznos következtetéssel, tudással távozott. De mit is tud adni egy ilyen rövid, coaching-típusú beszélgetés?

„A kollégáim biztatnak, hogy legyek vezető. De alkalmas lennék-e egy ilyen nagy felelősséggel járó szerepre?” 

A Vista Verde csapata a második nap végén összeszedte, hányféle téma merült fel, és a tanácsadást megörökítő Facebook-bejegyzésben fel is sorolta azt a negyvenféle(!) vezetői kompetenciát, amely két nap alatt szóba került a tanácsadói fülkében.

Röpke félóra alatt persze nincs mód arra, hogy egy nyolc–tíz beszélgetésből álló, alapos coachingfolyamat teljes tárházát felvonultassuk, de a kérdezéstechnikánk, az ügyfelünk dilemmájának feltérképezése, az ő saját erőforrásainak megláttatása a coachingban megszokott módszerekkel történt. Ezek a hasznos félórák mind arról tanúskodtak, hogy a coaching eszközei ilyen rövid rendelkezésre álló idő alatt is nagyon hasznos támaszt nyújthatnak, ha ügyesen használjuk.

Én a legtöbb kliensemnél azzal a kétséggel találkoztam, hogy elegendőek lesznek-e számára a személyiségéből fakadó vezetői képességek, lehet-e azokat fejleszteni. „A kollégáim biztatnak, hogy legyek vezető. De alkalmas lennék-e egy ilyen nagy felelősséggel járó szerepre?” – tették fel maguknak többen is a kérdést, és ennek eldöntéséhez akartak segítséget, támpontokat kapni. Kiváló coach-eszközök vannak ennek kiderítésére, ezekből egyet átbeszélgethettünk a találkozó keretében.

Tipikusnak mondható ez a dilemma is: „Vezető akarok lenni, de a mostani munkahelyem nem nyújt karrierlehetőséget. Bizonytalan vagyok, milyen munkahely lenne számomra megfelelő, milyen kritériumok alapján keressek.” A coaching ehhez is kiváló segítséget ad – persze csak egy kis szeletet lehetett megmutatni félóra alatt, de már az ebből leszűrhető tanulságokért is hálás volt az ügyfél.

A vezetővé válás indítékai, annak tisztázatlansága is lehet belső feszültségforrás. Több pénz? Külső kényszer? „Vajon tényleg akarom én ezt?” A vezető alkalmatlansága miatti bosszankodás is késztetheti arra a munkavállalót, hogy bizonyítsa: ő jobban csinálná. De lehet-e elismert vezető az egykori alkalmazott a régi munkahelyén? Hogyan vívhatja ki a tekintélyét? Hogyan állhat helyt egy csoportvezető akkor, amikor csapatának tagjai alulfizetettek, és ő nem tud tenni értük? Megannyi kérdés, amit kell és lehet is tisztázni, és ehhez a coaching megalapozott segítséget nyújthat.

Azok is szembesülhetnek nehézségekkel, akik korábbi munkahelyükön már vezetőként dolgoztak, de az új munkahelyükön merőben új kihívásokkal szembesültek. „Mit tudok én itt profitálni a korábbi vezetői tapasztalataimból? Eleget tudok-e tenni a magasabb elvárásoknak?” – osztotta meg velem kétségeit egy fiatalember. A mikrocoaching alkalmat adott arra, hogy kérdésekkel és válaszokkal körbejárjuk eddigi munkatapasztalatát, kiemelve ott szerzett hasznos tapasztalatait, amit ő hozzárendelhetett új munkahelye feladataihoz. Fontos ilyen esetben szembesülni a kudarc lehetőségével is, vagyis a látszólagos kudarcot átkeretezni tanulsággá és akár a továbblépés lehetőségévé.

Nem volt olyan beszélgetőpartnerünk, aki ne jutott volna hasznos következtetésekre, akinek ne jelentett volna szellemi megerősödést, néhány esetben valódi lelki felüdülést a Vista Verde munkatársaival folytatott támogató-fejlesztő célzatú beszélgetés. Minden hétköznapi, egyéni sors mögött hősies törekvések, küzdelmek, helytállások vannak, és mi a coaching módszereivel tisztelettel segítjük a klienseket saját sorsuk formálásában.

People management / vezetőfejlesztés >>

#CoachingAlapúVezetés #TeljesítményÉrtékelés #TÉR #TudatosVisszajelzés
#HelyzetfüggőVezetés #SituationalLeadership #ÉrzelmiIntelligencia #VezetőiFejlesztés #Változásmenedzsment #AgilisVezetés #Scrum #LeanManagement #SixSigma #Konfliktuskezelés #Tárgyalástechnika #SokszínűségÉsBefogadás #DiversityAndInclusion #StratégiaiVezetés #Döntéshozatal #Projektmenedzsment #PMP #PRINCE2 #DesignThinking #KommunikációsKészségfejlesztés #Mentoring #HatékonyVisszajelzőKultúra #Időgazdálkodás #DöntéshozataliStratégiák #Prioritás #SzemélyiségtípusAlapúKiválasztás #StratégiaiTervezés #Delegálás #Feladatkiosztás #Számonkérés #Csapatkohézió #Integrálás #Prezentálás #NyilvánosBeszéd #ServantLeadership #SzükségletAlapúVezetés #MediációASzervezetben #Innováció #KreatívProblémamegoldás #StratégiaiGondolkodás #EtikusVezetés #CrossKulturálisManagement #InterkulturálisManagement #Mindfulness #Stresszkezelés #Tehetségmenedzsment #UtánpótlásFejlesztés #KommunikációsStílusok #VirtuálisCsapatokVezetése #Asszertivitás #BefoyásolásÉsMeggyőzés #EtikusVezető #SzervezetiVáltozáskezelés #Ellenálláskezelés #FacilitatívVezetés #TranszformatívVezetés #ÁtfogóProjektmenedzsment #VezetőiÖnismeret #SzemélyesMárka #KihívástJelentőBeszélgetések #Reziliencia

„Chewbacca védekezés” – Egy jól működő érveléstechnikai hiba


Bár alapesetben a vita arra szolgál, hogy bebizonyítsuk álláspontunk helyességét, mégis rengetegszer hallotuk már segítőként azt, hogy „a vitában nem a tények a fontosak, hanem hogy nyerjünk”, s ennek különböző változatait.

Erre szolgál a „Chewbacca Defense”, vagyis Chewbacca védekezés
névre keresztelt vita típus, melynek lényege, hogy a „6 vagy 9” típusú vitában is lehet nyertes az, aki ezt alkalmazza. A módszer alapja, hogy alkalmazója egy másik síkra tereli a vitát, tehát az X és Y dimenzió mellé Z is bekerül, ezzel megzavarva a tárgyaló felet. Ez az érvelés legtöbb esetben mellőzi a logikus gondolkodást, s ennek ellenére rendkívül hatásos, s például politikai vitákban rendszeresen alkalmazzák.

„6 vagy 9” típusú vita

A Chewbacca védekezés technika kulcselemei:

  • A vitázó azzal vádolja vitapartnerét, hogy számára nem fontos, vagy hogy kifejezetten ellenzi a „Z”-t, ami egy olyan dimenziónak az eleme, ami nem kapcsolódik az eredeti vitatémához.
  • A vitázó egy bizonyos érvet újra és újra megismétel.
  • A vitázó megemeli a hangját, hogy magabiztosabbnak
    és erőteljesebbnek tűnjön.
  • A vitázó félbeszakítja partnerét, vagy túl sokáig beszél új információ behozatala nélkül, vagyis obstrukciót alkalmaz időhúzás végett.
  • A vitázó annyira sok ellenérvet hoz fel rövid idő alatt, hogy a vitapartnerének nincs lehetősége azt megjegyezni, vagy feljegyezni, így képtelen minden érvre válaszolni. Ezt a vitázó a későbbiekben felhasználja ellene, kiemelve, hogy ezt az érvet nem válaszolta meg, mert nem tudja megcáfolni.

A Chewbacca védekezés az alábbi félreértelmezéseken alapszik:

  • Ha be tudod bizonyítani, hogy a másik félnek
    valamiben nincs igaza, függetlenül attól, hogy az mennyire irreleváns az eredeti téma szempontjából, azzal eléred, hogy a másik teljes mértékben tévedjen, és neked teljes mértékben igazad legyen, az egész témát illetően.
  • Ha képes vagy annyira szofisztikáltan, szakzsargonnal
    tele vagy zavarba ejtően megfogalmazni az érveidet, hogy a vitapartnered ne legyen képes válaszolni, akkor a másik téved, neked pedig igazad van.
  • Ha el tudod érni, hogy a másik fél feladja az
    érvelést, mert túl makacsnak tűnsz, és nem hallgatsz az érvekre, az azt jelenti, hogy ő téved, neked pedig igazad van.
  • Ha negatív személynek tudod feltüntetni a vitapartneredet, akkor az érvei is negatívak, sőt rosszak kellenek, hogy legyenek, így ő téved, neked pedig igazad van.
  • Ha többen értenek veled egyet, mint a vitapartnereddel,
    akkor ő téved, neked pedig igazad van.

Alább olvasható a „Köszönjük, hogy rágyújtott!” című filmből egy jelenet, ami jól bemutatja ezt a fajta vitatípust:

Nick (apa): Hát, ha egyszer az a munkád, hogy igazad kell, hogy legyen, akkor sosem tévedsz.
Joey (fiú): De mi van, ha tényleg nincs igazad?
Nick: Na jó, mondjuk te a csokit véded, én pedig a vaníliát védem. Most, ha azt mondanám neked, hogy: „A vaníliás a legjobb ízű fagyi”, te azt mondanád:
Joey: Nem, a csokis.
Nick: Pontosan. De nem nyerheted meg ezt a vitát. Ezért azt kérdem: Szóval szerinted a csokis a legtökéletesebb, az egyetlen fagyi?
Joey: Ez a legjobb fagyi, sosem vennék mást.
Nick: Oh. Szóval neked mindened a csokis, ugye?
Joey: Igen, csakis csokisra van szükségem.
Nick: Nos, én többek akarok, mint csak csokisat. És épp ezért, többet akarok, mint csak vaníliásat, mert úgy hiszem, hogy szükségünk van a függetlenségre és a választás lehetőségére, ha a fagyi kérdéséhez érünk, és ez, Joey Naylor, ez a szabadság definíciója.
Joey: De nem is erről beszéltünk.
Nick: Ah, de ÉN erről beszélek.
Joey: De… nem azt bizonyítottad, hogy a vaniliás a legjobb.
Nick: Nem is kellett. Bebizonyítottam, hogy nincs igazad – és ha neked nincs igazad, nekem van igazam.
Joey: De még mindig nem győztél meg.
Nick: Mert nem rád pályázok. Hanem rájuk. [Az utcán sétáló emberekre mutatva.]

Mit csinál a mediátor?

Jó is lenne, ha sikerülne a nézeteltéréseket higgadt keretek között kezelni, lehetőleg úgy, hogy mindkét fél jól járjon, ugye? Itt jön képbe a mediátor.

Milyen jó is lenne, ha sikerülne a nézeteltéréseket higgadt keretek között kezelni, lehetőleg úgy, hogy mindkét fél jól járjon, ugye? Nem csak a párkapcsolatokban, családban merülnek fel nézeteltérések, hanem a munkahelyen, baráti társaságban, sportegyesületekben és még sorolhatnánk.

A konfliktusok elkerülhetetlenek, mivel emberek vagyunk, és ebből fakadóan különböznek az igényeink, szükségleteink, értékrendünk, személyiségünk. Sok esetben a vitáknak nincs eredménye, és érdemleges kimenetele, csupán a felek határolódnak el egymástól.

A mediáció egy vezetett beszélgetés, ha úgy tetszik vita, amelyben a mediátor közreműködésével lehetőségük nyílik a feleknek arra, hogy kifejezzék álláspontjukat, megismerjék a másik oldal véleményét, és ezen túlmenően azokat a rejtett szükségleteket, motívumokat, amelyek nem kerültek nyilvánosságra, amiket nem sikerült kommunikálnia a másiknak.

A mediátor valódi célja nem a kompromisszum, hanem a valódi problémamegoldás, amelynek során nem csupán az anyagi természetű kérdések oldódnak meg, hanem a mélyebben gyökerező problémák feltárására is sor kerül. Miért van szükség mediátorra?

Mert az indulatok beszűkítik az észlelést, és irreális gondolatokhoz, érzelmekhez, cselekedetekhez vezetnek. Ilyen állapotban a konfliktusok nem oldódhatnak meg, csupán elmélyülnek. Az indulatok delegálását, a tudat beszűkülésének megelőzését, a valós problémák felszínre kerülését, az önérvényesítést és lehetséges megoldások felvetésének támogatását menedzseli a mediátor. Jelenléte csökkenti a feszültséget, és növeli az elfogadottság érzését, amelyben könnyebb kifejezni a gondolatokat.

Ha szeretnél mediátor lenni, jelentkezz mediátor képzésünkre vagy ha mediátorra lenne szükséged vedd fel velünk a kapcsolatot, örömmel segítünk a problémák rendezésében!