vistaverde.hu
Vista Verde fekvő logó

Nem vagy lusta, csak higgadt és élvezed az életet – avagy a rossz mögött is ott a jó

 

Nagyon nehezen ismerjük be magunknak a gyengeségeinket. Nem szeretünk szembesülni azzal, hogy nem vagyunk tökéletesek. Hogyan tudunk mégis fájdalommentesen a „rossz” tulajdonságainkra tekinteni és előnyt kovácsolni belőlük?

A fejlődéshez elengedhetetlenül szükséges az önismeret, ezen belül is az erősségeink és gyengeségeink fejlesztendő területeink(!) feltérképezése. Az átkeretezés módszere segít abban, hogy ne veszítsd szem elől még a rejtett belső értékeidet sem és képes legyél fejlesztően hozzáállni a negatív tulajdonságaidhoz is.

Átkeretezés

0.    lépés: Nem véletlenül szerepel áthúzva a gyengeség szó és szerepel helyette a fejlesztendő terület kifejezés. Ahhoz, hogy jellemzőidet át tudd keretezni, először a róluk alkotott képet is meg kell változtatnod. Fontos felismerni, hogy a sem a pozitív, sem a negatív tulajdonságaid nem álladóak, egysíkúak, hanem változtathatók és sok minden kapcsolódik hozzájuk. Az erősségből lehet még erősebb, és a gyengeségek is fejleszthetők.

1.    lépés: Írd fel azokat a tulajdonságaidat, amiket rossznak gondolsz, amik negatívak, amiket nem szeretsz magadban vagy mások benned. (Például: „mostanában lustának és szétszórtnak érzem magam”.)

2.    lépés: Ezután gondold át, hogy az adott tulajdonság miben is nyilvánul meg, milyen cselekedetek, érzések, gondolatok társulnak hozzá.

3.    lépés: Most jön a feladat kihívást jelentő része. Próbáld meg szélesíteni a felsorolást pozitív dolgokkal. Keress olyan jellemzőket, amik a negatívnak gondolt tulajdonságod előnyös következményei.

Saját példánknál maradva: aki lusta, az higgadt és nyugodt. Élvezi az életet és hagyja, hogy történjenek vele a dolgok, valamint nem esik nehezére megválni valamitől.

Ez a lépés elsőre nehéznek tűnhet, de ha sokat gondolkodik rajta az ember, biztosan beugrik majd legalább egy-két dolog, ha pedig sokat gyakorlod a feladatot, már kisujjból jönni fog az átkeretezés és a negatívhoz a pozitív társítás.

A gyakorlat által képes leszel magadat pozitívabban értékelni és meglátni a rosszban is a jót. A negatívnak ítélt tulajdonságoknak is lehet pozitív vonzata, melyek jó, ha velünk maradnak erőforrásként a fejlődési folyamatban. A fejlesztendő aspektusokkal, például azzal, hogy nem készülnek el időben dolgok, azonban igenis foglalkozni kell.

Láthatod, hogy nem kell minden negatívnak tűnő tulajdonságot gyökerestül kiirtani. Mindennek van legalább egy kis pozitív oldala, melyre érdemes tudatosan odafigyelni és megőrizni. Ezekig a felismerésekig ugyanakkor nem könnyű egyedül eljutni, így bátran kérj segítséget, ha úgy érzed, elakadtál a folyamatban. Ha pedig te szeretnél lenni az, aki másoknak segít az önismereti fejlődésben, akkor vegyél részt life coach képzésünkön, ahol te is elsajátíthatod, hogyan támogathatod az embereket ezen az úton.

LIFE COACHING, a sikeres életvezetés eszköze

Saját magunk felfedezése, megértése már önmagában is felbecsülhetetlen értékkel bír, ha coachként egy elakadáson tudunk túllendíteni valakit, az az egyik legfelemelőbb emberi érzés.

komfortzóna

Világszerte a coaching  a leggyorsabban növekvő szektor az információtechnológia után, így van ez hazánkban is. Kiknek való és mit jelent a coaching a gyakorlatban?

Erről kérdeztük Kovács Zoltánt, a Vista Verde Oktatási Központ vezetőjét, aki maga is coach, és  már számos Life coaching képzésük után adhatta át a sikeresen  végzetteknek a nekik járó tanúsítványt.

Honnan ered ez az egész világon elterjedt, de sokak által csak hallomásból ismert hivatás?

-A coaching, mint fogalom Tim Gallway nevéhez fűzhető, aki 1960-as években a Harward Egyetem tenisz csapatának kapitánya volt. Meglátása szerint az edző, azaz a coach dolga segíteni a játékosok útjából elmozdítani vagy csökkenteni azokat az akadályokat, amik hátráltatják őket a jó teljesítmény elérésében. A közösen felállított célhoz vezető út során a játékos felszínre hozza, fejleszti saját képességeit, az edző pedig folyamatos technikai segítséget nyújt.

Korábbi gyökereket kutatva visszamehetünk akár egészen Szókratészig, aki beszélgetőpartnereinek megoldások, tanácsok helyett csupán jól irányított kérdéseket tett fel, s így a döntés szabadságát meghagyva, a válaszokat valóban a tanítványok saját maguk adták meg. Ez történik tulajdonképpen a coaching folyamat során is.

– Mi a titka, miért mondják ennyire eredményesnek a coachingot?

Ennek a hivatásnak az a különlegessége, hogy a coach pozitív irányú változásokra készteti klienseit, és az első személy, akit ezen a folyamaton végig visz, az saját maga. Egész életünkben kerüljük az önismeretet, az önreflexiót, a coach segítségével tudatosabban, magabiztosabban, tervezettebben éljük mindennapjainkat, ez az ami energizálja a résztvevőt.

A Life coach képzést sokan egy belső utazáshoz hasonlítják. Tulajdonképpen egész életünk egy út. Mivel azonban nagyon sok valós és vélt elvárással, lehetőséggel találja szemben magát az ember, ha nem dönt tudatosan, körültekintően, akkor élete során számos kerülőutat, vagy éppen zsákutcát kell végigjárnia. Sok az elakadás, “leülés”.

Rengeteget költ a ma embere haszontalan dolgokra, rengeteg impulzus ér bennünket, túl sok mindennek akarunk, illetve kell megfelelni.

Saját magunk felfedezése, megértése azonban már önmagában is felbecsülhetetlen értékkel bír, és ha ráadásul ezáltal egy elakadáson tud túllendülni valaki, annak jelentősége nem igazán fejezhető ki pénzzel vagy bármilyen mértékegységgel.

– Miért ennyire népszerű a coaching Magyarországon?

A coaching népszerűsége véleményem szerint többek között annak köszönhető, hogy az úgynevezett coaching üléseken részt vevő kizárólagos figyelmet kap és a pozitív eredmények várhatóan gyorsan jelentkeznek.

– Kik jelentkeznek általában Life Coaching képzésre?

A foglalkozásukat tekintve igen sokszínű a jelentkezők köre.  Egyrészt az úgynevezett segítő szakmával rendelkezők szeretik coachinggal bővíteni a szolgáltatásaik palettáját. Másrészt  üzlettulajdonosok, vezetők, menedzserek, HR-esek, akik a képzésünkön elsajátítható kompetenciákkal hatékonyabbá, eredményesebbé tudnak válni.

Találkoztam már masszőrrel, személyi edzővel, nyelvtanárral és sok más, emberekkel foglalkozó szakma képviselőivel. Egy kedves diákunk például fodrász, aki munkája során egész nap a kuncsaftjaival beszélget, és nekik tud pluszt nyújtani.

Vannak, akik önmagukat szeretnék fejleszteni, és ezáltal magánéletüket, karrierjüket sikeresebbé tenni. Vannak olyanok is, akik ösztönösen buzdítanak, motiválnak másokat, és a coaching eszközök és coaching módszerek elsajátításával tudatosan támogathatják környezetüket.

Női vagy férfi hivatásról beszélgetünk, ha lehet ilyet kérdezni?

Abból a magyar nőkre is jellemző statisztikából kiindulva, hogy a 30-as, 40-es, 50-es éveiben járó hölgyek lelkesen keresnek önfejlesztési lehetőségeket, nem meglepő, hogy a képzéseinken résztvevők többségét nők alkotják. Erről a korosztályról mondható el leginkább, hogy szívesen olvasnak, járnak előadásokra, tréningekre. Igyekeznek egészségesen élni, keresik a válaszokat, megoldásokat.

El kell, hogy mondjam azonban, ezzel is buzdítva a férfiakat, hogy a már említett “ősökön” kívül számtalan remek coachot tudnék felsorolni a férfiak köréből is.

Van esetleg, akinek nem ajánlaná tiszta szívvel a coachingot?

Úgy érti, minden esetben alkalmazható-e? A coaching hasznos eszköz lehet bárki számára, de nem minden esetben. Mivel a coach nem feltétlenül pszichológus is egyben, ezért a gyakorlatban az első találkozás alkalmával, amit akvizíciós beszélgetésnek is szoktak nevezni, a coach egy mély, kb. egy órás beszélgetés során felméri, hogy a változtatni kívánt helyzetből vagy területről kiindulva  tudnak-e közös munkával továbbjutni, vagy más szakember segítsége nyújthat megoldást, itt derül ki az is, „működik-e a kémia” tudnak együtt dolgozni, vagy sem.

Ha viszont a kurzusra gondolt, akkor miután magam is kifejezetten élveztem a képzést, feltöltődés volt a számomra, és sokat profitáltam belőle, így tényleg mindenkinek csak tanácsolni tudom, hogy vegyen részt egy ilyen utazáson, ha teheti. Az önismereten kívül számos olyan kompetenciát fejleszt, mint például érzelmi intelligencia, kérdezéstechnika, konfliktus-és stresszkezelés, időgazdálkodás, amelyekkel az ember csak nyerhet.

forrás: Sikeres Nők magazin

Tükröm, tükröm mondd meg nékem, mint mutat az én énképem?

A személyiség, ha vonzó, nagy marketing-fogás lehet. Egész iparág alakult a célból, hogy előre kialakított személyes márkákat dobjon a piacra.

Elmúltak azok az idők, amikor elég volt a szájhagyományra hagyatkozni ahhoz, hogy jól „fusson a szekér”. Egész iparág alakult a célból, hogy előre kialakított személyes márkákat dobjon a piacra. Hiszen ma már nem csak a cégeknek, hanem az egyszemélyes vállalkozásoknak is szükségük van olyan arculatra, ami megfogja a vásárlókat, felhasználókat, és amin keresztül kiemelkedhetnek a piacon hasonló termékeket képviselők közül. Sikeresen menő vállalkozást felépíteni nem egyszerű. Hatalmas a piaci verseny, és kiváló ügynökségek segítik felépíteni az arculatot. Pedig szerintem nem itt kezdődik a márkaépítés! Sokkal inkább bennünk! Építhetsz „álmokból várat” (J.K.Rowling: Harry Potter), de csak akkor lesz biztos a bástyád, ha valós építőköveket használsz! Ezzel azt próbálom kifejezni, hogy a self-branding az önismeretből indul. Nevezzenek naivnak, de én igenis hiszek abban, hogy mindenkiben vannak értékek, ettől vagyunk izgalmasak és sokszínűek. Lehetünk irigyek és féltékenyek másokra, de akkor csak aláássuk a saját értékeinket, ahelyett, hogy felépítenénk őket. Van, akinek jó a stílusérzéke, van, aki annyira szangvinikus, hogy tapadnak rá az emberek, van, aki szép, van, aki jó megfigyelő, van, akinek remek a szervezőkészsége, van, aki kutató alkat. Másban vagyunk jók, és először el kell fogadnunk az erősségeinket, majd úgy felhasználni azokat, hogy az énmárkánkat erősítse.

A stílus örök, de a divat változik, szoktuk hallani. A brand is ilyen! A logók, a design, a színek változatnak, de a mondanivaló legyen örök. Példaként a kávét hoznám fel. Az arab kultúrából indult hódító útjára a 16. században. Azóta folyamatosan megújul, pedig ugyanazt kínálja, élénkít. Szertartásszerűen fogyasztjuk, van, aki a hatása miatt, van aki, azért, mert azt hiszi hat, van, akinek a desszert funkcióját jelenti, van, aki csak megszokásból issza, és van, aki miután az asztalára kerül, csak 10 perc múlva kortyol belőle, mert előtte jól filterezett képeket készít instára #mutimitiszol felirattal. Sőt tovább megyek, ma már művészi értéke is van, és remek társ egy üzleti megbeszélés közben. Tehát elmondhatjuk, hogy a kávé egy sikeres termék.

Tükröm, tükröm mondd meg nékem, mint mutat az én énképem?A személyiség, ha vonzó, nagy marketing-fogás lehet. Viszont a személyiséget kommunikálni kell, és ennek eszközeit szintén tanulni kell. Át kell gondolni, hogyan kell és mikor és mennyit posztolni, hogy instagramra milyen képeket teszünk fel, milyen stílusban kommunikálunk az ügyfelekkel, mennyit osztunk meg magunkból stb. Természetesen ez mind attól függ, amit képviselünk. Egy adótanácsadó például nem túl hiteles, ha szakadt nadrágban és fesztivál-napszemüvegben jelenik meg, míg egy blogger esetében még ez is beleférhet. Fontos a konszenzus az arculat és a termék között.

Az út nem egyszerű az énmárka kialakítása során, de az alapokat letehetjük egy adag önismerettel, és céltudattal. Ha kialakítottuk a lépéseket, akkor már csak a megfelelő információkat kell összegyűjtenünk ahhoz, hogy konkretizáljuk az egyes alcélokat, és meg is valósíthassuk őket. Így végezetül pedig azt ajánlom, szentelj a következő néhány kérdés átgondolására pár percet, akár írd is le válaszaidat.

  • Mi a legelső szó, amellyel jellemeznéd önmagad?
  • Mik a leggyakrabban hallott pozitív visszajelzések magadról?
  • Mik a leggyakrabban hallott negatív visszajelzések magadról?
  • Hogyan néz ki a vágyott cél?
  • Mennyire motivál Téged ez a cél?

Ha bizonytalan vagy a fent említett kérdések válaszában vagy csak szeretnél mélyebb önismeretre szert tenni, látogasd meg az önismereti tréningünket vagy kérj időpontot egyéni konzultációra!

Várunk szeretettel!

Szerző: Hevesi Lia Szervezet- és Munkapszichológus, Tréner

Néhány gondolat a figyelemről

Tudjátok, hogy mi a legdrágább termék a piacon? A figyelem! A legerősebb marketingfogások egyike, felgyorsult világunk hiányterméke.

MASLOWTudjátok, mi a legdrágább termék a piacon? A figyelem! A legerősebb marketingfogások egyike, felgyorsult világunk hiányterméke, ami után tudatosan vagy tudat alatt mindenki áhítozik. Ha fellapozod emlékezeted kispolcáról a Maslow piramisról szóló fejezetet, Te magad is konstatálhatod, hogy az alapvető biológiai és biztonsági szükségleteink mellett a valahová tartozás alkotja a 3. alappillért.

Akkor mondhatjuk, hogy igazán tartozunk valahová, ha involválódunk a közeg mindennapjaiba. Legyen szó a szűkebb vagy tágabb családról, a párról, a közös baráti társaságról, a munkahelyi közösségről, vallási és sportközösségekről, művészeti csoportokról, akkor érezzük magunkat fontosnak, ha azt érezzük, hogy van értéke a véleményünknek, megkapjuk a fontos információkat, és hatással vagyunk a tagokra. Ezeknek az alapja az individuális figyelem, vagyis az a fókusz, amit a tagok általában kapnak. Ha ez csökken, akkor csökken a motivációnk, az elkötelezettségünk, és a közérzetünk, hangulatunk is csökken egyenesen arányosan azzal, hogy mennyire képvisel számunkra az adott fél vagy közösség központi értéket. Sokszor előfordul az is, hogy ha nem kapjuk meg a kellő figyelmet, más úton igyekszünk megszerezni, esetleg allűröket alkalmazunk annak érdekében, hogy kivívjuk azt a minőségi időt, amelyet ránk szentelnek. Ilyen kompenzációk lehetnek a hisztéria, a depresszió, a libidó csökkenése, az evésbe vagy egyéb függőségekbe való menekülés, és még egyéb olyan tünetek, amelyek a figyelem hiányáról árulkodhatnak. A következő cikkben bővebben is kifejtem ezeket a tüneteket. Addig is egy kis léleksimogatás a figyelemről! Kellemes hétvégét!

„A következő cikk bővebben is kifejti ezeket a tüneteket, így ajánljuk figyelmetekbe:”

http://www.stylemagazin.hu/hir/A-figyelem-ajandeka/17798/keresd-a-not/lelekhangok/