Erik Erikson a 20. században egy olyan nagy jelentőségű modellt alkotott meg, mely a mai napig meghatározza a fejlődésről való gondolkodást. Az elmélet a pszichológusok körében igen ismert, ám fontos szót ejteni arról, hogy a coachingban is nagy hasznát lehet venni.
Erikson az emberi fejlődést 8 szakaszra osztja, ezek hossza életévekben mérhető, ám kezdetük és végük nem napra pontosan szigorú. Az elmélet hisz az élethosszig tartó fejlődésben, a nyolc szakasz bejárása így az időskorig húzódik. Fontos elem ebben a fejlődésben a szociális közeg, a pszichés változások ugyanis nagyban függenek bizonyos társas környezeti hatásoktól, például a szülők, egyéb családtagok, barátok és tanárok, valamint a társadalom támogató, példamutató és befolyásoló erejétől.
Minden szakaszban megjelenik egy normatív krízis, ahol a fejlődő gyermek majd felnőtt egy számára addig ismeretlen kihívással szembesül. Az, hogy hogyan küzd meg ezzel a kihívással, nagyban függ attól, hogy az előző akadályokat hogyan vette. Az új szakaszba lépésnek nem szükséges előfeltétele a régi sikeres teljesítése, ebben az esetben azonban számolni kell azzal, hogy az ebből eredő problémák újra és újra előkerülnek majd az élet során. Ha a fejlődő ember viszont egy adott életszakasz kihívásával sikeresen szembenézett és megküzdött vele, akkor egy olyan új énerő jelenik meg nála, melyre a későbbiekben tud építkezni és erőforrásul szolgálhat a következő kihívásokhoz. Ezen énerők megszerzése az életszakaszok és a krízisek célja.
Miért krízis tehát ez? Mert olyan kihívással kell szembesülni, ami addig ismeretlen és megoldása erőfeszítést kíván meg. Ezek a kihívások eredhetnek új társas közegbe lépéstől, a világ felfedezésétől vagy a saját identitás kialakításából.
Mitől normatív? Egyrészt azért, mert ezen krízisek megjelenési sorrendje nem változtatható, tehát nincs olyan, hogy az egyik kimarad vagy máskor jelenik meg. Másrészt azért, mert a krízis mindenképpen megjelenik, ez az életszakasz sajátossága, normálisak a felmerülő kérdések és nehézségek, nem természetellenes sem a tartalma, sem az, hogy az ember megküzdési módokat keres.
Lássuk hát a szakaszokat, a bennük tipikus dilemmákat és működéseket, valamint a lehetséges kimeneteleket.
1. szakasz
életkor: 0-2 éves kor
krízis: bizalom vs bizalmatlanság
egzisztenciális kérdés: bízhatok a világban?
nyerhető énerő: remény
Ebben a szakaszban a csecsemő nagyban függ az elsődleges gondozóitól és a szűk családjától. Teljesen ki van szolgáltatva nekik, olyan képe alakul a világról, mint amilyen tapasztalatokat itt szerez. Ideális esetben a szülők figyelnek a gyermekük igényeire, kielégítik a szükségleteit és megfelelő számú és minőségű interakciót folytatnak vele. Így ki tud alakulni a világba és az emberekbe vetett bizalom, ennek hiányában alapvető bizalmatlanság és frusztráció épül be a kisgyermekbe.
2. szakasz
életkor: 2-4 éves kor
krízis: autonómia vs szégyen, kétely
egzisztenciális kérdés: rendben van, ha én vagyok?
nyerhető énerő: akarat
Ahogy a kisgyermeknek fejlődik az akaratlagos kontrollja és a motoros készségei, megtanul járni, majd beszélni, egyre jobban kinyílik számára a világ. A szülők még mindig a biztos pontot jelentik számára, az ő segítségük és bátorításuk segítségével kezdi felfedezni magát és a környezetét. A megfelelő mennyiségű türelem és biztatás nagyon fontos, így tud kialakulni az autonómia és az az érzés, hogy saját akaratból képes megcsinálni dolgokat. Ha viszont a szülők túl sokat vagy túl keveset követelnek, esetleg nem is engedik kibontakozni az önálló törekvéseket, akkor nem alakul ki sikerélmény olyan feladatok elvégzése közben, amik életkornak megfelelőek. Így kialakul a szégyen és a kétely a saját problémák kompetens megoldása iránt.
3. szakasz
életkor: 5 éves korig
krízis: kezdeményezés vs bűntudat
egzisztenciális kérdés: Az rendben van, ha én cselekszem, mozgok, kezdeményezek?
nyerhető énerő: szándék
A gyermekek elkezdik megérteni a körülöttük lévő világot. Már nemcsak az lesz a fontos és érdekes, hogy autonóm módon, saját akaratból megcsináljanak dolgokat, hanem az is, hogy ezeknek a cselekedeteknek céljuk is legyen. A felfedezésnek része lesz a kockázatkeresés is, ezáltal a határok feszegetése és megértése. Kudarc esetén agresszió jelentkezhet, mely azonban a frusztráció normális kifejeződése ebben az életkorban.
Egyre nagyobb szerepet kapnak az óvodai gondozók is, így a szülők mellett az ő reakcióik is meghatározóak már ebben az életkorban. Ha a felnőttek bátorítják és támogatják a gyermekeket a kezdeményezéseiben és segítenek reális határokat szabni, akkor kialakul a magabiztos szándék. Ha viszont a felnőttek elbátortalanítóak, túl szűkre vagy túl szorosra veszik a határokat, akkor bűntudat alakul ki a szükségletek és vágyak miatt.
4. szakasz
életkor: 12 éves korig
krízis: teljesítmény vs kisebbrendűség
egzisztenciális kérdés: Értékes tagja vagyok a világnak?
nyerhető énerő: kompetencia
Míg az óvodában nagyrészt a tevékenységek köré épülnek a barátságok és ezek kevésbé is tartósak, az általános iskola az első olyan kortárs közeg, ahol a gyerekek egy közösség tagjaivá válnak. Az iskolában ezen kívül számos megmérettetéssel és újdonsággal is találkoznak, ahol bizonyítaniuk kell.
A gyerekek egyre tudatosabban végzik a dolgaikat és fontossá válik számukra, hogy erről mások mit gondolnak. Vágynak az elismerésre, ami ideális esetben a szülőktől, a tanároktól és a kortársaktól is érkezik, igaz, más és másért. Ha sok helyről és sokféle dologért kapják az elismerést, akkor kialakul az a képük, hogy kompetensek és értékes tagjai a közösségnek. Ha azonban rendszeres büntetést, gúnyolódást, szidást kapnak, kisebbrendűség alakul ki bennük és a kétely a saját képességeik iránt.
—
A kisgyermeknek tehát ideális esetben nagyjából 12 éves korára kialakul a bizalma és reménye a világ felé, megjelenik benne az akarat és az, hogy autonóm módon létezik és cselekszik, képes lesz kezdeményezni és szándéka alakul ki egy-egy cselekedet végrehajtására, végül pedig kompetenciája segítségével teljesíteni tud társas közegben és bonyolultabb feladatokban is. Erikson elmélete szerint nem kell minden kihívást megugrani ahhoz, hogy a gyermek a következő szakaszba tudjon lépni. Ebben az esetben azonban számolni kell azzal, hogy a krízisek negatív kimenetei rossz hatással lesznek a fejlődésre és az életre. A beépült bizalmatlanság, szégyen, bűntudat és kisebbrendűség negatívan fogja befolyásolni a felnőtt alapvető működését. Az ezekből az életszakaszokból fennmaradt problémákkal és azok helyrehozásával egy pszichológus vagy pszichoterapeuta tud foglalkozni, semmiképpen nem egy coach kompetenciája közé tartozik a kisgyermekkorból fennmaradt dilemmákkal való munka, még ha a felnőtt ember jól funkcionál sem.
Következő cikkünkben áttekintjük az eriksoni fejlődés utolsó négy állomását és a hozzájuk kapcsolódó coach feladatokat, lehetőségeket.
